Egy mozgalmas vasárnap

Vasárnap reggel hét órakörül megszólalt Anikó mobilja (a kijelző ismeretlen számot mutatott) és miután felvette egy harsány hang meghökkentette:

„Haló, Pista vagyok. Felébredtettek már?

Erre Anikó azon gondolkodott, hogy ki szórakozik vele? A dilemmája a következő volt, lerakjam, vagy oda adjam a mobilt Pistinek? Az utóbbit választotta.

Én egyből felismertem a hang gazdáját, édesapám volt és elmondta, hogy mi lenne, ha meglátogatnának minket Szegedről? Miután megbeszéltük, hogy mikorra érnek hozzánk és leraktam a telefont, felgyorsultak az események. Leszaladtam a boltba üdítőért és ropogtatni valóért, majd átöltöztem és lementem az alkalomra. Istentisztelet végére megérkeztek apukámék és elmentünk körülnézni Székesfehérvár határába. Amikor már kb. félórája kocsikáztunk, megtudtam, hogy Esztergom mellé, Tokodaltáróra (Anikó szüleihez) megyünk. Azon mulattak, hogy mindenki tudja a végállomást csak én nem (nekem persze furcsa volt hogy cél nélkül autókázunk). Amikor megérkeztünk, apósom rá akart beszélni, hogy menjek Tokodra prédikálni ötven perc múlva. Mikor, már-már elvállaltam volna, kiderült, hogy tovább megyünk Fótra, húgomhoz (mivel ott volt a vőlegénye nagyszüleinél). Apukám vezetésére hatással volt az a tudat, hogy 17 órára vissza kell érnünk Székesfehérvárra, mivel a délutáni alkalmon nekem kellett prédikálnom. Fótról Fehérvárra vezető úton bizonyított a Német autótechnika, az Opel csak úgy repesztett. 16:50-re értünk az imaház kapujába. A Tiszteleten, Isten egy fantasztikus alkalmat adott nekünk. Az Igehirdetés után olyan jót beszélgettünk a megjelent testvérekkel, hogy már azért megérte eljönni erre az alkalomra.

Ez a vasárnap arra tanít engem, hogy nem tudhatjuk még reggel, hogy Istenünk milyen ajándékokkal fog elhalmozni a napunk során.

Tavaszi szüneti szösszenet

Sziasztok

Tök jók voltak az elmúlt napjaink. Belekóstolhattam egy kicsit az amerikai fociba (csütörtökön a számháború előtt). Jó volt látni milyen lelkesen hajkurásztuk azt a ludály labdát a srácokkal. Ádám olyan lelkesen és hivatásszerűen magyarázta el nekünk a szabályokat, mintha a cél nem is csak az idő elütése, hanem egy profi meccs bajnoki döntője lett volna. Márk Patton (esztergomi lelkipásztor) is velünk játszott fiával, ezzel megfűszerezték a játékunkat.

A sport után jött a számok, betűk és a karakterek háborúja. Ekkorra már közel harmincan lehettünk és tök jó volt, hogy a velencei fiatalok is lelkesen próbálták velünk együtt kifürkészni az ellenséges csapat homlokán lévő hieroglifákat. Ami nem volt szép tőlünk fiúktól, hogy az utolsó harcban, amikor nemek szerint választottuk külön a csapatokat, még esélyt sem hagytunk a lányoknak. Hát igen még a gavallér viselkedést tanulnunk kell.

Pénteken a Széder-estén kicsit ki voltam fáradva a sok előkészületben, de olyan jó volt látni, hogy voltak olyan fiatalok, akikre maximálisan tudtam számítani. Nagy pocak ide, nagypocak oda, Anikóm neki ült a 25kg krumplit megpucolni, és mire a pakolással felmentünk Rab Janival hozzánk, már a nagyját meg is hámozta. Maga az este szerintem eléggé jól sikerült. Több mint hetvenen voltunk és a társaság bizonyos százalékát akkor láttam először. A vágyam az volt, hogy a jelenlévők ne csak egy Izraelita hagyományhoz, hanem magához az Örökkévalóhoz is közelebb jussanak. Nem tudom mennyire sikerült ezt a célt betöltenie ennek az estének, de reménykedem, hogy többé-kevésbé sikerült. Köszönöm mindenkinek, akik valamiben segítettek az estének az előkészületében, vagy az elpakolásban. (Ja és finomak voltak a csirkecombok!)

Szombaton a szék és asztalpakolás, no meg a felmosás után, elindultunk túrázni a Csókakői várba. Hát eléggé kalandosra sikerült a túra. Addig-addig rágtuk Gergő fülét a várban, hogy túrázzunk egy igazit, míg nem felbaktattunk egy meredek hegyoldalon és leereszkedtünk egy már-már szakadékra emlékeztető lejtőn. Hát megkaptuk a túrát, szerintem tök jó volt.

Úgy hiszem eléggé mozgalmasra sikerült a tavaszi szünet.

Pisti

Gyermekszáj:

Képzeljétek, hogy április 4-én Balatonszemesen egy vasárnapi iskolai tanító konferencián fogok egy előadást tartani (imázhatok értem). A témám eléggé meredek: különböző korosztályok egyszerre történő tanítása. Készülésem alatt arra jöttem rá, hogy hatalmas kiváltság és kihívás, hogy különbözőek vagyunk. Vajon tudnátok-e nekem segíteni abban, hogy veletek megtörtént pozitív vagy vicces sztorikat, írnátok nekem.

A neten találtam jó történeteket:

(P. Judit)

Családi ebéd, öcsém úgy 4 és 6 év között lehetett. Hasábburgonya volt, ő már tanult küzdeni az evőeszközökkel, de nem nagyon ment neki, a krumpli meg kicsit keményre sikeredett... Egyik próbálkozásnál a villa a tányéron koppant, a darab krumpli meg a földre repült. Ijedten nézett anyura, hogy most mi lesz, ő meg nyugtatta: "semmi baj, vedd fel szépen, és dobd ki!" Tesóm meg is tette, majd visszaülve - új erőre kapva, új reménnyel - ismét nekiesett villával a sült krumplinak - az eredmény ugyanaz. Már nem is kérdezett, magától leugrott érte, és mérgesen a szemeteshez trappolva tiszta erőből belehajította a szemetesbe ezen szavak kíséretével: "Nesztek, hülye krumplik, most már beszélgethettek!"

Amikor a sok-sok kínos utcai gyerekszáj-alázás elkerüléseként anyukám úgy gondolta, hogy neki bizony okos "nagylánya" (3-4 éves) van és mindent meg lehet vele beszélni. Ezért indulás előtt megbeszéltük, hogy bármit látunk az utcán, jól megjegyezzük, és majd otthon megbeszéljük - nem az utcán, ott nem beszélünk róla. Villamoson utaztunk, leültünk egy székbe, én anya ölében, szembe pedig pár megálló után leült egy feltűnően nagy orrú néni. Anya már bőszen retteg, hogy ajjaj, mi lesz ebből, mi menti meg az ő nagyszájú kislányától - de az okos Zsuzsika anya felé fordulva, de azért teli torokból, hogy az egész villamos hallja ezt mondta: "anya, a néni orrát majd megbeszéljük otthon?"

Szintén saját gyerekszáj-történetem, amikor az oviban valami forradalmi megemlékezés volt, nagy ünnepség, otthon aztán kérdezték is, hogy milyen volt, mi volt ma az oviban, én meg válaszoltam is: "Ma forradalom volt az oviban, de én nem vettem részt benne."

(Zsoozsy)

Lilla lányom két éves múlt novemberben. A villamoson egy tinédzser fiú haja felfelé volt zselézve. Nézte, majd megkérdezte:" anya, neki milyen sapkája van?"

A reklámok hatása a gyerekere: "Gyerekek, mit eszik a macska?" - Gyerekek szinte egyöntetű válasza: "Wiskast"

Boldogmondás

„J.B.Phillips, parafrázisa eléggé elgondolkodtatott ma minket:

- Boldogok a törtetők, mert boldogulnak.

- Boldogok a kemények, mert soha sem sérülnek meg.

- Boldogok azok, akik panaszkodnak, mert minden figyelem rájuk irányul.

- Boldogok az elfásultak, mert ők sohasem aggodnak a bűn miatt.

- Boldogok a rabszolga hajcsárok, mert eredményeket érnek el.

- Boldogok a haszonlesők, mert megkapják, amit akarnak.”

Ezen a felsoroláson lehet, hogy nevetek, de sok esetben ugyan ilyen indulatok vannak bennem. Amióta keresztyén vagyok, naponta rá kell jönnöm, hogy jobb nekem, ha nem a természetemből fakadó ideig-óráig való „boldog” mondásoknak adok teret az életemben, mert ettől sem nem leszek áldott, sem nem leszek igazán Boldog. A Krisztus által ismert boldog mondásokat úgy hiszem, azok tudják megélni, akik Békességre jutottak az Istennel.

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”

Isten áldjon meg titeket. J