20-án szombaton szülni indultunk a kórházba, de sajnos csak vaklármának bizonyult…Nem volt jó érzés (ahogy egyik tévedésünk sem az, amikor ezren tudnak róla), főleg a 3 bent töltött nap. Pistivel megbeszéltük, hogy most már csak akkor megyünk be, ha tuti a dolog.
Szerda délután egyre erősebb fájásaim voltak, de nem akartam bemenni (hiszen nem dőlök be többször!!!). Aztán végül Pisti, a szüleim, a tesóm együtt győztek meg. Hihetetlen, hogy milyen erős a kudarctól, tévedéstől való félelmünk egy-egy helyzetben…Még a kocsiban is vissza akartam fordulni, de Pisti annál határozottabb volt, aminek utólag nagyon örülök.
A szülőszobán eleinte az volt a legnagyobb gondom, hogy vajon most mikor múlnak el a fájások, mikor derül ki, hogy felesleges volt bejönni. Ez a félelmem elmúlt, amikor a vizsgálat után rögtön a szülőszobára vittek és hívták a dokinkat. Ez után már a fájásokkal voltam elfoglalva, meg hogy hogyan is kell venni a levegőt… Pisti ekkor már velem lehetett, ami megnyugtató és erősítő volt (nem is tudom, hogyan lehet végigcsinálni egyedül).
Az orvosunk kedves és vicces volt, határozottan cselekedett és megnyugtató volt a magabiztossága. A vicceit én nem értékeltem, de Pistivel jókat nevettek...
A szülésznő szintén mindent megtett értünk, mindent megértett (nem volt egyszerű figyelnem és az utasításait követnem, amikor fájások voltak), és elmagyarázott (ha kellett). Tehát minden haladt a maga útján…A legnehezebb az utolsó 2-3 óra volt, de egyszer annak is vége lett, halleluja!!!
Amikor először adták oda Benit lila volt és nagyon keservesen sírt; sosem fogom elfelejteni! A kis kezei és lábai, amikkel addig bent rugdosott, ott voltak a kezemben, láttam őket. Hihetetlen!!! Az biztos, hogy megérte, akármilyen nehéz is volt!
Azóta pedig itthon ismerkedünk, növögetünk, erősödünk. Tanuljuk a gondoskodás, a felelősség, a nevelés és kevés alvás áldásait viselni… Kaland az életünk! Alig várom, hogy mindenkinek megmutathassuk a mi kis „tökéletes” babánkat! Persze erre még várni kell egy kis időt, addig meg képeket gyártunk és küldözgetünk.
A Biblia igazat mond: „fájdalommal szüli gyermekét”, de Isten megtart és megadja a kellő segítséget is! Hálás vagyok neki a férjemért, a fiamért és minden segítségéért!!! Anikó
Hűű. Tudtam, hogy megszületett Beni, tudtam, hogy anya lettél, de hogy a fiad!
VálaszTörlésEz olyan megdöbbentő...
Hjaj Anikó, annyira igazad van mindenben, amit írtál! :) ...hogy fáj, de megéri, s hogy Isten megtart, megsegít, nem ad nagyobb terhet, mint ami elhordozható... ezzel biztatom magam most is, mikor elolvasva a beszámolót szinte átélem, és a mai hidegfront nyomán majd leesik rólam a hasam, úgy begörcsöl néha... ;)
VálaszTörlés