Milyen volt Ír ország?

5-én indultam egy fapados géppel Dublinba. Kicsit megvoltam fázva, de azért bizakodóan néztem a repülés elé. A felszállást még csak-csak elviseltem, de a landolásnál szó szerint úgy éreztem, hogy szétrobban a dobhártyám. Az egészben legszörnyűbb az volt, hogy körülöttem mindenki nevetgélt és ezáltal még azt sem hihettem, hogy ez az iszonyatos fülfájás teljesen normális.

Megérkezésemkor Testvérem várt rám a barátnőjével és körbe kocsikáztuk a várost (éjszaka nagyon gyönyörű Dublin). Szerdán tesómmal egész nap sétáltunk a városban és elmentem egy fodrászhoz, aki kb. 4 perc alatt megkopaszttott.

Csütörtökön reggel elindultunk É.Írországba az óceánhoz négyesben egy békési házaspárral (Kiss Szabolccsal és feleségével, Noémivel). Már az úton betegre nevettük magunkat, mire megérkeztünk Carrick-a-Rede meredek sziklafalaihoz. Amikor átmentünk a lengőhídon, csodálatos látvány tárult a szemünk elé és láthattuk az óceánból kimagasló sziklákon fészkelő sirályokat. Innen továbbmentünk az óriás földjére finn mccool-ba. Alig lehet elhinni, hogy az itt látható természetes szikla képződményeket nem emberkéz alkotta. Olyan szabályos macskakő oszlopok állnak ki az óceánból, hogy akármelyik hideg burkoló elé kihívásokat intézne. Ezen a napon átéltük a nyarat, őszt, tavaszt és a telet. Egyik pillanatban 100 ágra sütött a nap, majd beborult és szemerkélt az eső, kicsit később újra kisütött a nap és hideg szél kezdett fújni, végül elkapott minket a jégeső. Átfagyva bemenekültünk egy nyilvános WC-be és innen kocsiba pattanva meg sem álltunk Belfastig. 21-óra előtt néhány perccel megérkezve, már szinte minden kajálda be volt zárva (a plázával együtt), csak egy McDonald’s hívogatott minket fényeivel, no meg persze műanyag kajáival. Belfastból kb. 3 óra volt az út Dublinba, ahol elbotorkáltam az ágyig és álomba zuhantam.

Pénteken városnéző emeletes busszal végigjártuk Dublint Monchival (testvéremmel). Nagyon sok szép házat és templomot láthattunk így.

Szombaton találkoztam egy régi barátommal (Falosi Csongorral). Kimentünk Dublin külvárosába és megmutatta azt a környéket ahol lakik. Innen visszaérve elmentem Monchival és egy barátnőjével egy szép nemzeti parkba és egy híres kelta temetőbe (Ardmore), vissza egy olyan úton mentünk lakhelyünkre, ahol a Rettenthetetlent forgatták Mel Gibsonnal.

Vasárnap az ottani Golgota gyülekezetbe mentünk ahol „látás napot” tartottak, amiből sokat tanultam. Ezután elmentünk a gyülekezet megalakuló magyar házi csoportos alkalmára, itt csupa ismerőssel találkoztam és igazi szeretetteljes magyaros vendéglátással fogadott minket Noémi és Szabolcs (az otthonukban).

Hétfőn Dublin mellé mentünk az „Ír tenger” partjára Monchival, Attilával és feleségével Mónival, akik itthon a Velencei gyülekezet tagjai voltak. Felmásztunk egy magas hegyre ahol egy kereszt várt minket. Lábunk alatt az elterülő Dublin, a másik oldalon pedig a tenger gyönyörködtette a szemeinket. Fenn a hegyen olyan nagy szél fújt, hogy kb. 20 percig fotózkodtunk, élvezve ahogy a ruhánkat össze vissza gyűri a szél. Lemászva a hegyről a kiesett kalóriánkat amit a túra kivett bennünk egy olasz éteremben pótoltuk, egy magyar pincérnő jelenlétében.

Kedden elindulva a reptér felé hálát éreztem egyrészt, hogy ilyen szép tájakon jártam és megláthattam, hogy testvérem hol is él, más részt hálásvoltam, hogy ismét láthatom kicsi feleségemet. Isten nagyon meg áldotta utamat és jó volt Ír országban lenni, de amikor hazaértem tudatosodott bennem hogy a legjobb az embernek az, ha Istentől elkészített helyén van. Szeretettel Pisti.