Szia, itt Anikó!

Van egy kis hírünk! Egész pontosan 13 hetes hír és kb.10 cm. Tehát várjuk a második babánkat:)!
Úgy tűnik január végi kislány vagy kisfiú lesz:). (Az első ultrahang és a megérzéseink szerint Anna Mirjám, de persze örülnénk Péter Dánielnek is.)
Kicsit megbolygatta az életünket, de ez normális ilyenkor. A rosszullétek már kezdenek múlni, most már csak a vizsgálatok, az izgalom és persze a készülődés tölti ki a gondolatainkat (plusszban, az eddigieken kívül). Beni nem érti még a dolgot, rajta csak annyi érezhető, hogy anyásabb lett (azt mondják ez is normális).
Beni 78cm körül van és 11 kg, ami egész jó egy 12 hónapos gyerkőctől. Ő a nap nagy részében szaladgál össze-vissza, pakol, kutat, érdeklődik, magyaráz (az ő kis nyelvén), eszik, iszik és fürdeni akar. Vicces az egy éves gyerek háznál:)! Kedvence a barack, amiből meg tud enni nagyon-NAGYON sokat. Szereti a zenét, nemcsak hallgatni! Vezényel, énekel és dobol mindenen. Kedvenc játéka a kukucska. Jó látni, ahogy okosodik, tanul és növöget. Hálásak vagyunk, hogy Isten ránk bízta őt! Őszintén!

Most ennyi. Köszönünk minden imát és ránk gondolást!
Isten áldjon!
Anikó

2.Hírlevél

Vajon mi történt velünk március óta?
Szolgálat: Húsvét előtt, március végén költöztünk Salgótarjánba, hogy betöltsük azt a szolgálatot, amire mind az itt lakó helyi testvérek, mind a mi Urunk hívott. Ezalatt a két hónap alatt sok minden történt a körzeti szolgálatban.
Húsvéti alkalmakon jó volt a testvéreket igehirdetéseken és személyesen is bátorítani, buzdítani. Ki alakult a hétköznapi szolgálati beosztásom is:
Kedden 16:00h-kor kezdődik Nógrádmegyeren a Biblia óra.
Szerdán 17:00h-kor Salgótarjánban tartunk egy idős házaspárnál a gyülekezet számára Biblia tanulmányozói alkalmat.
Csütörtökön 18:00h-kor Mátraszőlősön jövünk össze a testvérekkel Biblia órára.
Pénteken 19:00h-tól kezdődik Lucfalván a hétköznapi Istentisztelet.
Ezeken az alkalmakon a Mi Atyánk igéit, vesszük sorról sorra. Mátraszőlősön és Lucfalván az alkalmak előtt egy órával barátkozók biblia óráját tartok, a hit dolgai felé érdeklődők számára.
Mivel szeretném megismerni minél jobban a körzetbe élő testvéreket, ezért az alkalmak előtt egy-egy családhoz elmegyek (elmegyünk) beszélgetni.
Szombaton 17:00h-tól kezdődik az ifjúsági alkalom, ami egyik héten Lucfalván, a másik héten Mátraszőlősön tartunk meg, de elő fordult, hogy Salgótarjánban a szolgálati lakásban láttuk vendégül a fiatalokat. Május 8-án Egerszólátra mentünk az ifivel, kerületi konferenciára. Az Ifjúságival kapcsolatban ami nehézség, hogy aki eddig vezettet, az elmúlt hetekben arra kényszerült, hogy anyagi okok miatt külföldön keres munka helyet, hogy el tudja tartani a családját. Miután ő külföldre ment nem csak mint segítség veszek részt az ifjúságin, hanem át kellett vennem a vezetést.
Vasárnap egyik héten Salgótarjánban és Nógrádmegyeren, a másik héten Lucfalván és Mátraszőlősön prédikálok.
Nagy örömmel vettük, hogy a körzet testvérisége szeret együtt lenni és építeni egymással a kapcsolatot, ilyen alkalom volt Pünkösd hétfő is. Együtt voltunk a gyülekezetekből a szabadban (Nagybátonyban), röplabdáztunk, fociztunk, tollasoztunk, beszélgettünk énekeltünk és a 126. zsoltár szavai buzdítottak minket az örömre és az egységre.
Hétfő az a nap amikor a kis családommal vagyok együtt.
Család: A legtöbb esetben Anikó és a kis Benjámin is részt vesznek az alkalmakon. Ezalatt a két hónap alatt, valamilyen szinten sikerült otthonossá tenni, Salgótarjánban a 9-en lévő lelkipásztorlakást. Kicsit megijesztett minket, hogy Beni három napra kórházba került (ahova Anikó is elkísérte és bent aludt vele), mivel valamilyen vírus miatt nehezen vette a levegőt és a füle is begyulladt. Hála Istenünknek most már gyógyulóban van.
Köszönet: Az elmúlt időszakban többször vissza kellett menünk Székesfehérvárra, hogy megszerezzük a jogosítványt. Ez az ingázás egy kicsit megpróbált minket mind anyagilag, mind fizikálisan is. Hála a Fehérváron élő Fóris és Búza családnak, mindig tudtunk hol aludni. Anikónak elsőnek, nekem másodjára sikerült a forgalmi vizsga, de már kezünkben van a rég áhított jogosítvány.
A szolgálatvégzéshez feltétlen szükség volt egy autóra is, amit úgy tudtunk megvenni, hogy Isten indított angol testvéreket, hogy támogassanak minket anyagilag, akiket személyesen nem is ismerjük, Urunk mégis felhasználta őket, hogy segítsenek nekünk. Emellett a Wesselényi utcai, Cinkotai Baptista gyülekezet és más magyar testvérek is segítettek, hogy meg tudjuk venni azt az autót (6.5-éves Suzuki Swift) ami megkönnyíti a szolgálatunkat. Nagyon hálásak vagyunk a mi Urunknak mindenkinek, akik mellettünk állnak vagy álltak mind anyagilag, mind imában.
Az ima támogatásért külön hálás vagyok mert, csak úgy tudunk szolgálni, ha vannak mellettünk mint Mózes mellett Áronok és Húrok akik fogják imájukkal a kezeinket. Testvéri szeretettel, Lados család.

1hírlevél

Kik vagyunk?
Mi egy háromfős kis család vagyunk: István, Anikó és a kisfiunk, Benjámin. A feleségem és én teljesen különböző háttérből jöttünk. Míg Anikó egy kiegyensúlyozott keresztyén családban nőtt fel, ahol látta és tapasztalta Isten munkáját, addig sajnos én ezt nem tudom elmondani magamról.
Honnan jöttem?
1976-ban születtem (egy magyar nagy városban Szegeden) egy nem hívő családban. Sok nehézséget és fájdalmat éltem át gyerekkoromban pl.: szüleim válása. Korán elkezdtem keresni az élet értelmét, lehet, hogy a körülöttem széthulló életek késztettek erre. Rock zenét hallgattam, lázadtam a világ ellen, hosszú hajat növesztettem és skandáltam az általam kedvelt együttesek szövegeit. Kipróbáltam különböző drogokat, és gyakran ittam alkoholt. Emberileg nézve jól éreztem magam: egy rock zenekar énekese lettem, hűséges barátaim voltak, sokat nevettem, de mégis úgy láttam, hogy több az élet ennél. Ahogyan teltek az évek egyre jobban éreztem, hogy az általam választott életfilozófia nem hozza el a várva-várt boldogságot.
Megtérésem és az új élet:
Életem fordulópontja akkor következett be, amikor 18 évesen találkoztam Svéd baptista testvérekkel, akik elmondták az evangéliumot és a (szegedi) helyi gyülekezetbe irányítottak. Krisztus evangéliuma újszerű és megdöbbentő felismerésre juttatott, rá kellett jönnöm, hogy egész életemben a lelkem Megváltóját, Jézus Krisztust kerestem. Miután elfogattam Krisztust személyes Megváltómnak és bemerítkeztem, elkezdtem vágyódni arra, hogy minél több embernek elmondjam azt az örömhírt, ami megváltoztatta az életemet. Sokféle szolgálatban részt vettem: gyermek misszió (pl AWANA), utca evangélizáció, sátormisszió, hajléktalan misszió (Menedék alapítvány) és roma misszió (Erdély, Ukrajna). Ezekben volt alkalmam megtapasztalni, hogy mennyire fantasztikus Istent szolgálni. Ezalatt azt kutattam, hogy mi lenne a missziónak az a területe, amibe Isten be akar vonni egész életemre nézve. Észrevettem, hogy akkor érzem a helyemen magam, amikor Krisztus testét a gyülekezetet építhetem, bátoríthatom, vigasztalhatom, és a még el nem ért kívül álló emberek felé való szolgálatra buzdíthatom őket. Ezek után már csak idő kérdése volt, hogy megértsem Isten hívását a lelkipásztori munkára, amit 4Móz. 11,12-ben levő igében ismertem fel:
„…Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak…”
Szolgálatra való felkészülés:
A teológián eltöltött évek a szolgálatra való felkészülést jelentették, mind elméletben, mind gyakorlatban. Egyrészt jó volt Isten bölcsességeit megismerni a tudományok által, más részt volt lehetőségem belefolyni az országos ifjúsági munkába (táborszervezés, közös ifjúsági alkalmak szervezése…). A teológián beosztottak különböző gyülekezetekbe, így ismerhettem meg különböző nagyságú, felépítésű, kultúrájú és múltú gyülekezeteket. Amiért különösen hálás vagyok: lehetőségem nyílt (a nagy tapasztalatokkal rendelkező) Kovács Géza lelkipásztortól sokat tanulni, és együtt szolgálni vele Dunaharasztin 2 évet. Gyakorlatban láthattam hogyan kell emberek lelki sebeit bekötözni és határozottan vezetni őket egy olyan gyülekezetben, ahol sok szakadást átéltek már a tagok. A teológiáról kikerülve Székesfehérváron töltöttünk kis családommal egy évet ifjúsági lelkipásztorként.
Jelenleg:
Isten új szolgálatra készít minket. A Salgótarjáni körzet nagyarányú egyetértésben, 2010 februárjában lelkipásztori szolgálatra hívott minket. Nagy örömmel fogadtuk, és izgatott várakozással tekintünk az elkövetkezendő időszak felé.
Településekről és az ott élő emberekről:
Salgótarjáni körzet Észak Magyar országon a Szlovák határ mellett fekszik. A munkanélküliség ezen a vidéken hatalmas méreteket ölt. Egykor sok embernek munkát adó bányát bezárták és sorra mennek csődbe a gyárak, emiatt az itt élők jelentős százaléka munkanélküli.
A nehéz megélhetés lelkileg (szellemileg) is kihat az emberekre. Úgy hiszem Isten ezen a szükségen keresztül kopogtat a salgótarjáni és a környéken élők szívén, hogy rá tekintsenek.
A Salgótarjáni körzet:
A körzet 4 település gyülekezeteiből áll: Salgótarján, Lucfalva, Mátraszőlős és Nógrádmegyer. Nagyon hálásak vagyunk Istennek, hogy mind a 4 helyen különálló imaházi épület van.
A fiatalok közös ifjúsági alkalmakat tartanak, hetente jönnek össze és néhány különleges alkalmat is szerveznek (kirándulások, tábortűz). Hisszük, hogy mindegyikőjükből Isten erős harcosa és megbízható szolgája lesz.
A négy gyülekezetnek összese 76 bemerített tagja van. A körzetbe szép számmal vannak olyan fiatalok, látogatók, barátkozók és családtagok, akik alkalmainkon jelentősen emelik a jelenlévők létszámát.
Salgótarján megyeközpont, ahol 150-200 tagú gyülekezet is lehetne (több, mint 38.000 lakosa van), hol jelenleg 13 tagja van a közösségünknek. Ez a létszám talán kevésnek tűnik, de hisszük hogy Istenünk használni fogja ezt a 13 testvért a saját környezetükben arra, hogy elérjen nem hívő embereket. A gyülekezet erőssége (túl azon, hogy egy befogadó, szerető közösség), hogy a tagok többsége nem hívő háttérből tért meg.
Lucfalva egy erősen evangélikus (lutheránus) település, mégis már 1931 óta van baptista gyülekezet, aminek ma 27 tagja van. Mivel a gyülekezet már régóta működik, kialakultak a különbféle szolgálatok (vasárnapi iskola, énekkar, roma misszió), és ökumenikus kapcsolatok révén próbálják elérni a vallásos, de még meg nem tért embereket.
Mátraszőlősön 27 tag van a közösségünkben. A településen közel 1700 lakos él, céljuk, hogy elérhetőek legyenek és maradjanak mindegyikőjük számára. A tagok szolgálnak szintén romák felé és bibliakör is működik. Szívükön van sok olyan megtért, de a közösségükbe nem járó ember, akiknek lelki otthonra és szerető közösségre van szükségük.
Nógrádmegyeren korábban egy népes, 60 fős gyülekezet volt, mára sajnos 9 főre csökkent a taglétszám. Testvéreink reménnyel néznek a jövő felé, hogy a településükön élő 1700 főből Isten sok megtérővel fogja megáldani őket. Ezt erősíti, hogy hozzátartozóik nem zárkóznak el a gyülekezettől, sőt a nagyobb alkalmaikon a létszám meghaladja a 20 főt is.
Ima témák:
- Szolgálat kezdés gördülékeny legyen
- Isten vezessen autóvásárlásban (csak autóval tudom ellátni a szolgálatot)
- Áldások lehessünk a gyülekezetekben, a gyülekezetek a településeken.
- Gyülekezeteken belül és kívül folyó missziókért.
- Az ott élő emberek testi és lelki szükségeik betöltéséért.
- Húsvéti alkalmakért (a látogatókat megérintse az Evangélium)
- A frissen megtértekért, hogy tanítvánnyá váljanak.

Infók rólunk

Elég rég jelentkeztünk, így szeretnék egy pár sort írni, hogy mi történt velünk Jún 25-óta. Család: Anikóval tanulgatjuk, hogy milyen szülőnek lenni. Szépen növekszik a kis srác és a kezdetek óta tudatja a külvilággal, hogy neki határozott véleménye van a körülötte folyó eseményekről. Pl.: Hatalmasakat nevet, mindenre érdeklődően figyel, szeret utazni és az autóban és a buszon nagyokat aludni, amikor eljön a 20:30 akkor elvárja, hogy lerakjuk a kiságyába és egyedül szeretne elaludni, nagyon szeret ismerkedni új emberekkel… szóval egy határozott kisembert kaptunk Istentől ajándékba. Augusztus utolsó hetében valami fertőzést összeszedet, de hamar túlment a korházi napokon is (erős gyerek…)
Szolgálat: Nyáron elég sokat voltunk szolgálni: Vácon, Esztergomba, Tokodon, Kárpátalján (ezalatt Anikó Benivel Altáron voltak) és Tahiba is ellátogattunk. Kárpátaljai cigányokat annyira megszerettük a Fehérvári gyülekezettel, hogy szeptemberben ismét elmentünk két kocsival. Sok örömünk van de a kihívásoktól sem szűkölködünk…
Imatémák: Úgy érzem, hogy mind a családban, mid a szolgálatban bölcsességre van szükségem. Az ifi konfira készül ezért is imádkozhattok, hogy minden simán lezajlódjon, ugyanakkor Istenünk különös hatalommal meg tudjon látogatni minket (megtérések, megújulások az Ige erővel és hatalommal tudjon szólni…)Shalom

Szülés más szemszögből…

20-án szombaton szülni indultunk a kórházba, de sajnos csak vaklármának bizonyult…Nem volt jó érzés (ahogy egyik tévedésünk sem az, amikor ezren tudnak róla), főleg a 3 bent töltött nap. Pistivel megbeszéltük, hogy most már csak akkor megyünk be, ha tuti a dolog.
Szerda délután egyre erősebb fájásaim voltak, de nem akartam bemenni (hiszen nem dőlök be többször!!!). Aztán végül Pisti, a szüleim, a tesóm együtt győztek meg. Hihetetlen, hogy milyen erős a kudarctól, tévedéstől való félelmünk egy-egy helyzetben…Még a kocsiban is vissza akartam fordulni, de Pisti annál határozottabb volt, aminek utólag nagyon örülök.
A szülőszobán eleinte az volt a legnagyobb gondom, hogy vajon most mikor múlnak el a fájások, mikor derül ki, hogy felesleges volt bejönni. Ez a félelmem elmúlt, amikor a vizsgálat után rögtön a szülőszobára vittek és hívták a dokinkat. Ez után már a fájásokkal voltam elfoglalva, meg hogy hogyan is kell venni a levegőt… Pisti ekkor már velem lehetett, ami megnyugtató és erősítő volt (nem is tudom, hogyan lehet végigcsinálni egyedül).
Az orvosunk kedves és vicces volt, határozottan cselekedett és megnyugtató volt a magabiztossága. A vicceit én nem értékeltem, de Pistivel jókat nevettek...
A szülésznő szintén mindent megtett értünk, mindent megértett (nem volt egyszerű figyelnem és az utasításait követnem, amikor fájások voltak), és elmagyarázott (ha kellett). Tehát minden haladt a maga útján…A legnehezebb az utolsó 2-3 óra volt, de egyszer annak is vége lett, halleluja!!!
Amikor először adták oda Benit lila volt és nagyon keservesen sírt; sosem fogom elfelejteni! A kis kezei és lábai, amikkel addig bent rugdosott, ott voltak a kezemben, láttam őket. Hihetetlen!!! Az biztos, hogy megérte, akármilyen nehéz is volt!
Azóta pedig itthon ismerkedünk, növögetünk, erősödünk. Tanuljuk a gondoskodás, a felelősség, a nevelés és kevés alvás áldásait viselni… Kaland az életünk! Alig várom, hogy mindenkinek megmutathassuk a mi kis „tökéletes” babánkat! Persze erre még várni kell egy kis időt, addig meg képeket gyártunk és küldözgetünk.
A Biblia igazat mond: „fájdalommal szüli gyermekét”, de Isten megtart és megadja a kellő segítséget is! Hálás vagyok neki a férjemért, a fiamért és minden segítségéért!!! Anikó

Hogyan is volt az a szülés?

Amint azt tudjátok ahhoz, hogy ilyen szép gyerekünk legyen, mint a mi kis Benjáminunk, át kellet menni neki, no meg persze Anikónak egy fájdalmas beavatási rituálén, amit szülésnek is szoktak nevezni. Papírra vetem (digitális formában), hogyan is történtek ezen események:

Június 20-án elindultak Anikónál a fájások délelőttől. Eleinte rendszertelenül, majd délutántól már rendszeressé váltak. Félkilenc fele amikor már 5-percenként görcsölt Anikó hasa, úgy döntöttünk bemegyünk a korházba. Szilvi feljött és imádkozott Anikóért, majd Lajos vidékről hazajőve jelezte nekünk, hogy menjünk le a kocsihoz, mert bevisz minket. Az összekészített kórházi holmikat átnéztük gyorsan, és meg sem álltunk a kocsiig. Amikor oda értünk a szülészetre bement Anikó. 1.1/2 óra múlva jelezte nekem a szülésznő, hogy szerinte reggelig nem lesz szülés, ezért hazamehetek.

Hazamentem; hajnal 5-kor kaptam egy sms-t Anitól, hogy erősek a fájásai és ebből baba lesz még aznap. Azt tanácsolták neki, hogy aludjon egy kicsit, hogy könnyebben bírja a fájdalmakat. Lefeküdt egy órára, és mire felébredt megszűntek a fájások. Ezek után átvitték a szülészeti osztályra. Szegény annyira kellemetlenül érezte magát. Hétfőn, amikor érte mentem annyira rosszul érezte magát, hogy azt mondta: „Elment a kedvem a szüléstől”.

Szerdán délelőtt úgy tűnt mintha a magzatvíz szivárogna, ezért ismét bementünk a kórházba (az ambulanciára), de ismét megkaptuk, hogy Anikónak van még ideje. Hazafele a buszon eldöntöttük, hogy elmegyünk a piacra. A piacon Anikónak nagyon elkezdett görcsölni a hasa. Busszal haza akart jönni, de én buzdítottam, hogy menjünk inkább gyalog. A piac és az imaház közötti távolságot padtól padig tettük meg. Amikor azt mondtam, hogy ebből szülés lesz, Anikó azt mondta, hogy ő nem nevetteti ki magát még egyszer. Haza érve annyira erősek voltak a görcsök, hogy rossz volt ránézni is a feleségemre. 16.30-kor elkezdtük mérni a fájásokat. 19-kor körül rendszereződtek, de még mindig nem akart Anikó bemenni a kórházba. Amikor már a görcsök 4 percenkén jöttek és majd bele zöldült minden egyes görcsnél, akkor egyezett bele a kórházba menésbe. Ildikóval 21.20-kor indultunk el a szülészetre. Amikor megérkeztünk már 8 perce nem volt görcse. Azt javasolta Ani, hogy menjünk egy kört a parkolóban, hátha előjönnek ismét a fájások. Megegyeztünk abban, hogy a lépcsőn gyalog megyünk fel. A lépcső legalján úgy begörcsölt, hogy nem tudta, sírjon, vagy nevessen. Csengettünk a szülőszoba ajtajánál és ismét ugyanaz a szülésznő nyitotta ki az ajtót mint 4 nappal azelőtt. Bevitték és megvizsgálták. Én addig a kint várakozó emberekkel (akik ugyancsak egy szülő nőre vártak) szóba elegyedtem. Alig telt el 1 óra, amikor behívtak engem. Teljesen zavarban voltam, mert nem tudtam, merre visznek, mit kell csinálnom. Átöltöztem egy erős papír ruhába (aminek 1000 Ft-volt az ára) és odavezettek Anikóhoz. Egy gyógy gumi gömbön (nagy torna labda) ücsörgött és nagy örömmel fogadott. Volt lehetőség letusolnia, ami a fájásait csökkentette. Kicsit később megjelent a dokija álmos arccal, aki megnézte az NST-t és elcsípte a magzatburkot. Ettől kezdve még kibírhatatlanok voltak Anikó fájdalmai. Amikor már elviselhetetlennek tűntek a fájások, kapott egy maszkot, amin keresztül egy gázkeverék tompította a fájdalom érzéseit. 2-kor megérkeztek a toló fájások, de Beni még mindig nem akart kibújni. Az orvosunk adott egy kis fájáserősítőt, de még mindig semmi. Egyszer csak eltűnt a doki és a főorvossal jelent meg, aki fölnyomatatta az oxitocint és innentől kezdve nem részletezem… 3.10-kor látta meg a napvilágot (vagyis a holdvilágot) a kissrác. Egyből az édesanyja hasára tették és egy perc múlva elvitték lemosdatni. Amikor visszahozták Anikó teljesen ki volt merülve, mivel neki még mindig nem volt vége a fájdalmaknak a kisfiú kinyomása után sem (de ezt sem részletezem).

Ezután a kórházban töltött 4 nap következett, ami nem volt egyszerű egyikünknek sem, Alig vártuk, hogy hazajöjjenek és végre együtt lehessünk.

Konklúzió: egyrészt most már jobban megértem, hogy minden ember egy csoda, másrészt a nőket még inkább becsülöm és tisztelem.

Milyen volt Ír ország?

5-én indultam egy fapados géppel Dublinba. Kicsit megvoltam fázva, de azért bizakodóan néztem a repülés elé. A felszállást még csak-csak elviseltem, de a landolásnál szó szerint úgy éreztem, hogy szétrobban a dobhártyám. Az egészben legszörnyűbb az volt, hogy körülöttem mindenki nevetgélt és ezáltal még azt sem hihettem, hogy ez az iszonyatos fülfájás teljesen normális.

Megérkezésemkor Testvérem várt rám a barátnőjével és körbe kocsikáztuk a várost (éjszaka nagyon gyönyörű Dublin). Szerdán tesómmal egész nap sétáltunk a városban és elmentem egy fodrászhoz, aki kb. 4 perc alatt megkopaszttott.

Csütörtökön reggel elindultunk É.Írországba az óceánhoz négyesben egy békési házaspárral (Kiss Szabolccsal és feleségével, Noémivel). Már az úton betegre nevettük magunkat, mire megérkeztünk Carrick-a-Rede meredek sziklafalaihoz. Amikor átmentünk a lengőhídon, csodálatos látvány tárult a szemünk elé és láthattuk az óceánból kimagasló sziklákon fészkelő sirályokat. Innen továbbmentünk az óriás földjére finn mccool-ba. Alig lehet elhinni, hogy az itt látható természetes szikla képződményeket nem emberkéz alkotta. Olyan szabályos macskakő oszlopok állnak ki az óceánból, hogy akármelyik hideg burkoló elé kihívásokat intézne. Ezen a napon átéltük a nyarat, őszt, tavaszt és a telet. Egyik pillanatban 100 ágra sütött a nap, majd beborult és szemerkélt az eső, kicsit később újra kisütött a nap és hideg szél kezdett fújni, végül elkapott minket a jégeső. Átfagyva bemenekültünk egy nyilvános WC-be és innen kocsiba pattanva meg sem álltunk Belfastig. 21-óra előtt néhány perccel megérkezve, már szinte minden kajálda be volt zárva (a plázával együtt), csak egy McDonald’s hívogatott minket fényeivel, no meg persze műanyag kajáival. Belfastból kb. 3 óra volt az út Dublinba, ahol elbotorkáltam az ágyig és álomba zuhantam.

Pénteken városnéző emeletes busszal végigjártuk Dublint Monchival (testvéremmel). Nagyon sok szép házat és templomot láthattunk így.

Szombaton találkoztam egy régi barátommal (Falosi Csongorral). Kimentünk Dublin külvárosába és megmutatta azt a környéket ahol lakik. Innen visszaérve elmentem Monchival és egy barátnőjével egy szép nemzeti parkba és egy híres kelta temetőbe (Ardmore), vissza egy olyan úton mentünk lakhelyünkre, ahol a Rettenthetetlent forgatták Mel Gibsonnal.

Vasárnap az ottani Golgota gyülekezetbe mentünk ahol „látás napot” tartottak, amiből sokat tanultam. Ezután elmentünk a gyülekezet megalakuló magyar házi csoportos alkalmára, itt csupa ismerőssel találkoztam és igazi szeretetteljes magyaros vendéglátással fogadott minket Noémi és Szabolcs (az otthonukban).

Hétfőn Dublin mellé mentünk az „Ír tenger” partjára Monchival, Attilával és feleségével Mónival, akik itthon a Velencei gyülekezet tagjai voltak. Felmásztunk egy magas hegyre ahol egy kereszt várt minket. Lábunk alatt az elterülő Dublin, a másik oldalon pedig a tenger gyönyörködtette a szemeinket. Fenn a hegyen olyan nagy szél fújt, hogy kb. 20 percig fotózkodtunk, élvezve ahogy a ruhánkat össze vissza gyűri a szél. Lemászva a hegyről a kiesett kalóriánkat amit a túra kivett bennünk egy olasz éteremben pótoltuk, egy magyar pincérnő jelenlétében.

Kedden elindulva a reptér felé hálát éreztem egyrészt, hogy ilyen szép tájakon jártam és megláthattam, hogy testvérem hol is él, más részt hálásvoltam, hogy ismét láthatom kicsi feleségemet. Isten nagyon meg áldotta utamat és jó volt Ír országban lenni, de amikor hazaértem tudatosodott bennem hogy a legjobb az embernek az, ha Istentől elkészített helyén van. Szeretettel Pisti.

Az élet Pisti nélkül

Pisti kedden este repült Írországba a nővéréhez. Körülnéztek Dublinban, elmentek északra, délre, az óceánhoz...tehát sokat kirándulnak. Persze nagyon élvezi az ottlétet, de azért állandóan kérdezget az itthoni dolgokról:) Ott egyébként sokkal hidegebb van, esik az eső és alig süt a nap. Kabátban, sapkában és pulcsiban vannak. Meg fog lepődni, amikor hazaér:)
Én meg itthon nyaralok. Anyu eljött egy hétre, hogy ne legyek egyedül. Rég volt ilyen jó dolgom:) Főz (amiket nagyon szeretek), mos, vasal, takarít helyettem. Baba ruhákat és kellékeket pakolunk, szépítgetjük a lakást, közben meg rengeteget beszélgetünk. Elvagyunk rendesen, mint „leánykoromban”:). És ezek mellett alig várom, hogy hazaérkezzen végre a férjecském. Hiányzik már nagyon. Sok beszélnivalónk lesz...
A baba meg csak nő és nő. Az orvos szerint már 2 kg biztos van (esetleg kicsit több), ami elég nagynak számít. Ezek szerint Pisti termetét örökli, ami egy fiúnál nem rossz, sőt... :)Forgolódik, rugdosódik, csuklik, alszik (nem akkor amikor én, ami vicces)...
Anikó